Az Igaz
Ha egy õszi napon arra eszmélsz,
Hogy nincs célod, amiért élsz,
Minden szûz gondolatod megfertõz
Valami sötét, elmúló, õszi.
Ha minden hitvesbõl özvegy lesz,
Ha a halál a szívedtõl mindenkit elvesz,
Miért ne mennél te is át:
Elfogadni a halált?
Visszatart –e a magány, vagy átlépsz:
Itthagyod, mit megevett a penész?
Álmodsz –e magadnak új világot,
Hogy ne vedd észre azt, ami álnok?
Elkatak a fájdalom, beburkol a magány,
Az emlékek fakulnak, nem maradnak tarkán.
Minden gondolat kínzó, egyik sem vigasz,
A halál ideája, csak az, Az Igaz.
La Verdad
En un día de otoño te das cuenta,
Que no tienes un objetivo por el cual vivir,
Cada pensamiento puro se contamina
Con algo oscuro, efímero, otoñal.
Si todas las esposas se convierten en viudas,
Si la muerte se lleva a todos de tu corazón,
¿Por qué no cruzar también:
Aceptar la muerte?
¿Te retiene la soledad, o cruzarás:
¿Dejarás atrás lo que el moho ha devorado?
¿Sueñas para ti un nuevo mundo,
Para no darte cuenta de lo falso?
El dolor se acumula, la soledad te envuelve,
Los recuerdos se desvanecen, no quedan coloridos.
Cada pensamiento es tortuoso, ninguno es consuelo,
La idea de la muerte, solo eso, La Verdad.