Ébredés
Napról napra ugyanaz az érzés
A valóságtól elszakadni,
Hát adj belõle még egy utolsót
Mi majd a mennyekbe repít.
Elkábít…
Ez a mámor utáni szüntelen vágy,
Ami kizárja a külvilág beszûrõdõ
Tompa zaját.
Ahogy hideg verítékben égõ testtel
Lebegsz dimenziókon át
Kiszáradt torkodból felszakad
Egy hangtalan segélykiáltás
Mindig az utolsó!
Körülötted sûrû köd
Csak a nyomás nehezedik rád.
Az érzékek erõsödnek
Már nem bírod, nem bírod tovább.
Ahogy az anyag kúszik a testedben
Megszûnik a külvilág
És az elmosódott képek tükrében
Semmit nem ér a látás.
Mikor egy tompa tû feltépi a tested
Elfelejted mindazt ami fáj.
Illúziókból épült valóság
Élet és halál határán.
Szivárvány színekbe torzult képek
Mindig az utolsó halálos méreg.
Aztán az álom ébredésbe torkollik
Egy örökké tartó keserû ébredésbe
Ahonnan nincs már visszaút
Mindig az utolsó!
Despertar
Día a día la misma sensación
De desconectarse de la realidad,
Así que dame una última dosis
Que nos llevará a los cielos.
Embriagado...
Este deseo constante después del éxtasis,
Que excluye el sordo ruido
Que se filtra del mundo exterior.
Mientras flotas a través de dimensiones
Con el cuerpo ardiendo en frío sudor,
De tu garganta reseca se escapa
Un grito mudo de auxilio.
¡Siempre el último!
A tu alrededor, una densa niebla
Solo la presión aumenta sobre ti.
Los sentidos se intensifican,
Ya no puedes más, no puedes seguir.
A medida que la sustancia se arrastra por tu cuerpo,
El mundo exterior desaparece
Y en el reflejo de las imágenes borrosas
La visión no vale nada.
Cuando una aguja romo atraviesa tu cuerpo,
Olvidas todo lo que duele.
Una realidad construida de ilusiones
En el límite entre la vida y la muerte.
Imágenes distorsionadas en colores arcoíris
Siempre el último veneno mortal.
Y luego el sueño desemboca en el despertar
En un despertar amargo y eterno
Del cual no hay retorno
¡Siempre el último!