Szent László (versão II)
"Ide, ide jó vitézek!"
Gyüjti népét Laczfi Endre:
Hát egyszer csak vad futással
Bomlik a pogányság rende;
Nagy tolongásnak miatta
Szinte már a föld is rendül;
Sok megállván mint egy bálvány,
Leragad a félelemtül.
Sokat elüt gyors futtában
A repülő kurta csákány;
Sok ki nem mozdul helyéből
Maga rab lesz, lova zsákmány.
Foglyul esett a vezér is
Atlamos, de gyalázatja
(Nehéz sebben vére elfoly)
Életét meg nem válthatja.
Fel, Budára, Laczfi Endre
Számos hadifoglyot indít;
Annyi préda, annyi zászló
Ritka helyen esik, mint itt.
Rabkötélen a tatárság
Félelemtül még mind reszket.
És vezeklik és ohajtja
Fölvenni a szent keresztet.
Hogy elértek Nagy-Váraddá,
- Vala épen László napja -
Keresztvízre áll a vad faj,
Laczfi lévén keresztapja.
Összegyűl a tenger néző
Hinni a csodába, melyet
Egy elaggott, sírba hajlott
Ősz tatárnak nyelve hirdet:
"Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.
Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.
Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! -"
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.
S az öreg tatár beszédét,
Noha kétség nincs felőle;
Bizonyítá a templomnak
Egy nem szavajátszó őre:
Hogy három nap a sirboltban
Lászlót hiába kereste;
Negyednapra átizzadva
Találtatott boldog teste.
Szent László (versión II)
¡Vamos, valientes guerreros!
Reúne a su pueblo Laczfi Endre:
De repente, con una carrera salvaje
se desmorona el orden pagano;
Por su causa, hay tanto alboroto
que la tierra casi tiembla;
Muchos, como estatuas, se quedan paralizados
atrapados por el miedo.
Muchos son golpeados en su rápida huida
por la corta hoz voladora;
Muchos que no se mueven de su lugar
se convierten en presa, su caballo botín.
Incluso el líder cae prisionero
humillado, su vida
(no puede ser redimida con su sangre derramada)
no puede ser comprada.
¡Adelante, hacia Buda, Laczfi Endre
envía a muchos prisioneros de guerra;
Tantas presas, tantas banderas
raramente caen en un lugar como aquí.
La horda enemiga en cautiverio
todavía tiembla de miedo.
Y ruega y anhela
tomar la santa cruz.
Al llegar a Nagy-Várad,
- Era el día de San László -
la salvaje tribu se prepara para el bautismo,
siendo Laczfi su padrino.
Se reúne la multitud
para creer en el milagro que
la lengua de un anciano, doblado por la tumba,
anuncia a los tártaros:
“No es el székely, ni Laczfi,
a quien Dios ha preservado por mucho tiempo;
¡Sino él: László! László!
El vencedor nos derrotó en la batalla:
Respondió a la llamada y apareció,
se eleva por encima de todos;
Nunca antes, ni desde entonces,
lo hemos visto entre las filas.
El gran hombre cabalgaba un gran caballo,
con un rostro aterrador, majestuoso;
Una corona de oro y barro adornaba su cabeza;
En su mano derecha, como un rayo,
se retorcía su hacha de batalla:
No hay mortal, ser terrenal
que pueda esperar eso.
Pues no era un hombre terrenal,
uno de los que ahora viven;
Sobre su cabeza se veía la figura de una dama
hecha de cien sombras;
Su corona de rayos de sol,
brillaba, resplandecía tanto -”
El pueblo dijo: es San László,
y la Virgen, la Bienaventurada.
Y el discurso del anciano tártaro,
sin duda alguna;
fue confirmado por el templo
con un milagroso silencio:
Que durante tres días en la cripta
buscaban en vano a László;
al cuarto día, sudando profusamente,
se encontró su cuerpo bendito.