Hízó
Csak nézd el, majd ha mostantól mindig belekeverem az ént.
Igen, a féltő gond áradt bent szét,
ahogy a váltóláz folyama folyt itt rég.
Anno minden éppenhogy másként állt,
s most más szögben furakodik ide fény.
Márts még kint a szárazon, tűzvész lenne
ha parlagon hagynál, hogy elférj.
Itt nincs hová térdelj. Csak bújj szépen alám.
Vagy a széllel idehordás, vagy a szembeszapuló
kicsi mirha-szerű jóság tehet arról,
hogy a fény nem kap már szerepet szemeim
elfüggönyözött vér- és színpadán.
Vagy a fényed vált élessé, vagy a köszönet hálává,
de hogyan is lenne szabad a választás
mikor én is mindig mindenbe belekeverem az ént?
És a beletört gyermekáldás soha-szerűen tántorított
a falakon állók tériszonyától el.
Hízó
Solo mira, luego si a partir de ahora siempre me mezclo en el yo.
Sí, el miedo se desbordó dentro,
como el flujo de fiebre intermitente que fluía aquí antes.
Antes todo estaba justo de manera diferente,
y ahora se filtra desde otro ángulo hacia la luz.
Aún mojado afuera en lo seco, sería un desastre
si me dejaras yermo, para que encaje.
Aquí no hay donde arrodillarse. Solo acércate a mí.
Ya sea que traigas el viento, o el pequeño
acto de misericordia que se interpone en el camino,
para que la luz ya no tenga un papel en los telones
de sangre y escenario cerrados.
Ya sea que tu luz se vuelva aguda, o el agradecimiento se convierta en gratitud,
pero ¿cómo podría ser libre la elección
cuando siempre me mezclo en el yo en todo?
Y la bendición infantil quebrada siempre alejó
el vértigo de los que están parados en las paredes.