Beteljesedés
Az éj átölel, s halkan suttogják nevem a halál árnyai. Az élet sötét
unokatestvérei õk, kik úton vannak az örökkévalóság óta.
Hideg szél lengedez a fák között, arcomba vágva egy elmúlt kor
fájdalmas emlékeit. Szemeimre nehézkesen ráereszkedik a köd,
hogy igazán láthassak. Felüvöltök mint egy gyermek az elmúlás
küszöbén, mikor erõt vesz, hogy átlépje. Testem megfeszül, és
ellenkezés nélkül zuhan a jéghideg sötétségbe, hogy anyja legyen
a férgeknek. Ez a hely az enyém, nekem ásták õk kik úton vannak
az örökkévalóság óta. Kinyújtom karjaim az égbolt emlékei felé,
hogy igazán érezzem ahogy a nyirkos föld hozzáér csupasz
testemhez. Egy utolsó görcsös rángás, ahogy haldokló testem
levegõ után kapkod, majd nyugodtan elernyed.
Desesperación
La noche me abraza, y en susurros los espíritus de la muerte susurran mi nombre. Los oscuros parientes de la vida, aquellos que han estado en el camino desde la eternidad. El frío viento se cuela entre los árboles, cortando mi rostro con los dolorosos recuerdos de un pasado. La niebla desciende pesadamente sobre mis ojos, para que pueda ver claramente. Grito como un niño al borde de la muerte, cuando la fuerza se apodera para cruzarla. Mi cuerpo se tenso, y cae sin resistencia en la oscuridad helada, para ser madre de los gusanos. Este lugar es mío, para mí lo cavaron aquellos que han estado en el camino desde la eternidad. Extiendo mis brazos hacia los recuerdos del cielo, para sentir realmente cómo la húmeda tierra toca mi cuerpo desnudo. Un último espasmo agonizante, mientras mi cuerpo moribundo lucha por aire, luego se relaja tranquilamente.