Kiledic Tele A Dodnen (Nine Winters of Mist)
Mélykék erdo"ben rejto"zve vár,
Mesélj. Hát milyen a halál?
A halál csendesen lépve érkezik,
Jeges telében minden elveszik.
Az elso" telén csak belédkóstol,
Megjelöl, s benned bóbiskol,
Éjjelente visszatér,álmodat vigyázza.
Mondd fiam, vársz már a halálra?
A második telén árnyékká változik,
Beborít téged, beléd szökik.
Kínzó gondolat, fájó társ lesz.
Mondd fiam, halálod már féled?
Harmadik tele már egészen sötét.
A halál lassan az elmédbe lép.
Beteg leszel, s rettegni fogsz to"le.
Mondd fiam, hát már félsz-e?
Negyedik telén rádköszön, üdvözöl,
De arcát még mindig nem fedi föl.
Eléd lép, s veled kezet fog.
Mondd fiam, várod még halálod?
Az ötödik telén veled jár már,
Elkísér, mint eso"t a sár.
Csontodon érzed fagyos kezét,
Mondd fiam, hát várod-e még?
A hatodik tél a sebek tele,
Ekkor találkozol valóban vele.
Szívedben érzed fagyos kezét,
Mondd fiam, hát féled-e még?
A hetedik telén görcseid lesznek,
A rettegést teto"zi végleg a tested,
Homályba látod már a vén világot,
Mondd fiam, hát biztosan ezt várod?
Nyolcadik tele az elmúlás hava,
Vak leszel, süket és béna.
De lelkedben az emlékeket,
Tudod fiam, csak azt hagyja meg.
Kilencedik telén vihart kelt benned,
Jeget zúdít s havat teremt.
Hát sosem öl meg, Látod-e már?
Fiam, maga az élet a halál.
Kilenc tele a ködnek,
Kerüli el mindig a tizediket.
Metszo" szélben az összeset
Folyton éled, ez az életed.
Nueve Inviernos de Niebla
En lo profundo del bosque azul esperando está,
Cuéntame. ¿Cómo es la muerte?
La muerte llega silenciosamente,
En el invierno helado todo se pierde.
En su primer invierno solo te prueba,
Te marca y se queda en ti,
Regresa cada noche, cuidando tus sueños.
Dime hijo, ¿esperas a la muerte?
En su segundo invierno se convierte en sombra,
Te cubre, se mete en ti,
Pensamientos torturadores, un compañero doloroso.
Dime hijo, ¿ya temes tu muerte?
El tercer invierno ya es completamente oscuro,
La muerte lentamente entra en tu mente,
Te enfermarás y temerás de ella.
Dime hijo, ¿ya tienes miedo?
En su cuarto invierno te saluda, te da la bienvenida,
Pero aún no muestra su rostro,
Se acerca a ti y te toma de la mano.
Dime hijo, ¿aún esperas tu muerte?
En el quinto invierno ya está contigo,
Te acompaña como la lluvia en el barro,
Sientes su fría mano en tus huesos,
Dime hijo, ¿aún la esperas?
El sexto invierno está lleno de heridas,
Es cuando realmente te encuentras con ella,
Sientes su fría mano en tu corazón,
Dime hijo, ¿aún la temes?
En el séptimo invierno tendrás convulsiones,
El miedo finalmente consume tu cuerpo,
Ya ves el mundo viejo en la oscuridad,
Dime hijo, ¿realmente esperas esto?
El octavo invierno es el mes de la desaparición,
Serás ciego, sordo y cojo,
Pero en tu alma, los recuerdos,
Sabes hijo, solo eso dejará.
En el noveno invierno se desata una tormenta en ti,
Lanza hielo y crea nieve.
Entonces nunca te mata, ¿Lo ves ya?
Hijo, la vida misma es la muerte.
Nueve inviernos de niebla,
Siempre evita el décimo.
En el viento cortante todos ellos
Vives constantemente, esta es tu vida.