A válság dicsérete
A tûz, a cél, a cél, miért valaha éltünk
S a vér, hová tûnt a kiontott vér
A lángokra is már csak én emlékszem
Nem lobog rég, ronggyá szõtt büszkeség
Õszinte lelkek - én bennem még élnek
Rengeteg hant, még mindig túl sekély
Jobb volt, míg folyt a vér
Jobb volt, kenyérnek remény
A szív erõsbb, mint a tudat, ha él
Már nem érthetjük miért hullott a vér
A gyûlölet a lelkekre ült
A másik fél túl messze került
De ha jõ a szó, s hívnak már
Védeni jogot, istent, hazát
Hõs leszek, ki új földre tért
Az utókor majd biztos megért
A reggel majd egy sáncon ér
A hajnal mind magától szép
Pár szeretõ arc még feldereng
Nem azt várják, akivé itt leszek
Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban
Vajon hol vannak, akik elõttem jártak
A nap ezegyszer elvakít még
Isten hozzád! Isten hozzád!
El elogio de la crisis
El fuego, el objetivo, el objetivo, ¿por qué alguna vez vivimos
Y la sangre, ¿a dónde fue la sangre derramada?
Solo yo recuerdo las llamas
Ya no arden, la orgullosa tela se ha desgarrado
Almas sinceras - aún viven en mí
Montones de tumbas, todavía demasiado superficiales
Era mejor cuando la sangre fluía
Era mejor, la esperanza de pan
El corazón es más fuerte que la mente, si vive
Ya no podemos entender por qué la sangre se derramó
El odio se ha apoderado de las almas
La otra mitad se ha alejado demasiado
Pero si llega la palabra, y ya nos llaman
Defender el derecho, a Dios, a la patria
Seré un héroe, que regresó a una nueva tierra
La posteridad seguramente comprenderá
La mañana llegará a través de una zanja
El amanecer es hermoso por sí solo
Algunos rostros amados aún se vislumbran
No esperan a quien seré aquí
Mientras camino, observo las huellas en el barro
¿Dónde estarán aquellos que me precedieron?
El sol cegará una vez más
¡Dios te salve! ¡Dios te salve!