Árnyékdal
Wolfgang Mozart:
Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnõtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én, egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézenfogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nõjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnõtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom, hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat
Súlytól görnyed vállam
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért?
Rejtõzködõ szemek
mégis tudom követ
az árnyékom követ,
és érzem, hogy egy napon elpusztít még!
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?
Nézd, hogyan lépjem át?
Félek a sorstól
Hogy lennék dróton rángó báb?
Hogy éljek így? Hogy éljek így?
Nincs válasz:
Árnyékom hogyan lépjem át?!
Canción de sombras
Wolfgang Mozart:
La soledad es un terror ciego.
Castigo de la vida adulta.
¿Cómo debo arrastrar mi destino ahora, solo?
Un destello invisible
ya no me guía de la mano a través de la oscuridad de la noche
y su abrazo temeroso.
¿Cómo debo crecer ahora?
La pregunta es solo una:
¿Cómo debo cruzar mi sombra?
¿Qué debo hacer contra mi destino?
¿Cómo romper una gloria?
¿Y cómo ser ya un adulto?
Preguntar cómo debe hacerlo
quien se conoce a sí mismo?
¿Y cómo ser libre,
si nunca cruza su propia sombra?
La hermosa bola de cristal se rompió,
ya no protege los sueños infantiles.
Y entre cien fragmentos te encuentras
vacilante con el corazón herido.
Si un mundo cruel cae sobre ti,
¿cómo lo soportarías con hombros débiles?
Maldices
nadie responde, pero sientes que debes irte.
La pregunta es solo una:
¿Cómo debo cruzar mi sombra?
¿Cómo puedo despedirme del pasado?
¿Cómo romper una gloria?
¿Por qué duele la conciencia?
¿Cómo se eleva el ser humano
si se arranca a sí mismo de la tierra?
¿Y cómo ser libre,
si nunca cruza su propia sombra?
El miedo que sofoca
me hace encorvar bajo el peso.
Un silencio inquisitivo me atormenta,
y no hay respuesta a por qué.
Ojos escondidos
aún así sé que me siguen
mi sombra me sigue,
y siento que un día me destruirá.
Preguntar, preguntar, preguntar cómo hacerlo.
Mira, ¿cómo debo cruzar?
Temo al destino
¿Cómo sería un títere tirado de cuerdas?
¿Cómo vivir así? ¿Cómo vivir así?
No hay respuesta:
¿Cómo debo cruzar mi sombra?!