Fénytelen Lét
Őrzők szava a sors ajtaját,
Emberségben és az álmon át,
Nyitja s zárja szüntelen,
Az egeket perzselő félelem,
S ha eljön a perc hogy majd meghalok,
S a lelkem csillaga már nem ragyog,
Elfogy az életem minden méze,
Arra gondolok te még élsz-e,
Ember szégyene meztelenség,
Csillagok daca fénytelenség,
Ne hagyj még el, tájékozó élet,
Ha szégyenem, dacom újra éled,
Tanítson csókolni hideg ajkad,
Rágd meg, s köpd ki arcomat,
Tüzes öled ébreszt s altat,
Butít, s vakít az alkonyat,
Akarja még forró szívem,
Látni tested szégyentelen,
Téged ki mindenkié voltál,
S mégis érintetlen oltár,
Tanítson csókolni hideg ajkad,
Rágd meg, s köpd ki arcomat,
Tüzes öled ébreszt s altat,
Butít, s vakít az alkonyat.
Existencia sin luz
Las palabras del destino golpean la puerta,
A través de la humanidad y los sueños,
Abriéndola y cerrándola sin descanso,
Quemando los cielos con miedo,
Y cuando llegue el momento de mi muerte,
Y la estrella de mi alma ya no brille,
Se agotará la miel de mi vida,
Pienso si aún estás viva,
La vergüenza humana es la desnudez,
El desafío de las estrellas es la falta de luz,
No me dejes aún, guía de la vida,
Si mi vergüenza y mi falta de luz vuelven a surgir,
Enséñame a besar tus labios fríos,
Muerde, escupe mi rostro,
Tu regazo ardiente despierta y adormece,
Embota y ciega el crepúsculo,
Aún quiere mi corazón ardiente,
Ver tu cuerpo sin vergüenza,
Tú, que fuiste de todos,
Y aún así, un altar intocado,
Enséñame a besar tus labios fríos,
Muerde, escupe mi rostro,
Tu regazo ardiente despierta y adormece,
Embota y ciega el crepúsculo.