Emberen Felül
Népem a kárhozottak és bûnök népe
Túl régen élek e romló testbe
Tisztíts meg áldott emberi szellem
Ne kényszeríts már hogy, élnem keljen,
Életem egy magányos árnyék
Ki kését fenti gyermekek torkán
S magam állok most magam elõtt
Bosszút állni mint dühöngõ orkán
Tudatára ébresztem a világomat
Haldoklunk itt már mindannyian
Az ódon testem, nem lel nyugalmat
Hát kövek alatt hadd nyugodjon sírban
Emberen felül levõ erõket
Felismerve, megnyitva
Egyéniség önállóságát
Elvesztve, módosítva
Világnak soha nem remélt
Mélységét átjárva
Önnön sorsunkat
Vállalva, írányítva
Fény csak abban válik áldássá aki végsõ
Nem osztható, utolsó és tovább nem fejthetõ
Azt ragadja meg, azt emeli fel, s újra álmodja
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja
Elveszett hitemmel, keserû szavakkal, a tudatom hívott (téged)
Jelekkel melyeket álmatlan éjszakám során magába szívott
Más allá del ser humano
Mi pueblo es el de los condenados y pecadores
Hace demasiado tiempo que vivo en este cuerpo corrupto
Límpiame, espíritu humano bendito
No me obligues más a vivir
Mi vida es una sombra solitaria
Que sostiene su cuchillo en la garganta de los niños
Y ahora me enfrento a mí mismo
Para vengarme como un huracán furioso
Despierto a mi mundo consciente
Todos estamos muriendo aquí
Mi antiguo cuerpo no encuentra descanso
Así que que descanse bajo las piedras
Fuerzas más allá del ser humano
Reconociendo, abriendo
La individualidad, la autonomía
Perdida, modificada
Explorando las profundidades
Nunca antes esperadas por el mundo
Asumiendo y dirigiendo
Nuestro propio destino
La luz solo se convierte en bendición para aquel que es el último
Indivisible, incomprensible y sin fin
Lo agarra, lo levanta y lo vuelve a soñar
La felicidad solo la posee aquel que la comparte
Con mi fe perdida, con palabras amargas, mi conciencia te llamó (a ti)
Con signos que absorbió en mis noches de insomnio