Csík Zenekarkalocsai Katonadal, Csárdás, Friss És Mars
Szagos a rozmaring, földre hajlik az ága,
Pántlikás kalapom a hideg szél fújdogálja.
Fújjad szellő, úgysem soká fújdogálod már,
Mert a Ferenc Jóska katonája leszek már.
Sebesen forog a magyar gőzös kereke,
Mikor a belseje regrutákkal van tele.
Egy barna lány sírva kéri a mozdonyvezetőt,
Hozza vissza néki a regruta szeretőt.
Egy asszonynak két eladó lánya,
Egyik szegfű, a másik majoránna.
Én a szegfűt választom magamnak,
Kalapomba tűzöm bokrétának.
Elmondhatom Istenem, Istenem,
Gyászba borult az egész életem.
Gyászba borult felettem az ég is,
Mert katona lettem Babám én is.
Jaj, Istenem, így kell annak lenni,
Kalocsáról ki kell masírozni.
Olyan vígan megyek ki belőle,
Úgysem volt egy szép szeretőm benne.
Garibaldi csárdás kiskalapja,
Nemzetiszín szalag lobog rajta,
Nemzetiszín szalag lobog rajta,
Kossuth Lajos neve ragyog rajta.
Ezernyolcszáz-hatvankettedikben,
Felment Garibaldi egy nagy hegyre,
Onnan nézte a szép Magyarországot,
Hogy harcolnak a magyar huszárok.
Piros alma ne gurulj, ne gurulj,
Barna kislány ne búsulj, ne búsulj!
Nem búsulok, nem biz én, nem biz én,
Jövő ősszel menyasszony leszek én.
Árok mellé esett a lépésem,
Szomszéd asszony fia (lánya) a kedvesem,
Ki-ki áll a kisajtó elébe,
Fáj a szíve a páros életre.
Canción del Soldado de Csík Zenekar en Kalocsa, Csárdás, Friss y Mars
Aromático el romero, se inclina su rama hacia el suelo,
Mi sombrero con lazo es azotado por el frío viento.
Sopla viento, no soplarás por mucho tiempo,
Porque seré el soldado de Ferenc Jóska pronto.
Rápidamente gira la rueda de vapor húngara,
Cuando está llena de reclutas por dentro.
Una chica morena llora pidiendo al maquinista,
Que le traiga de vuelta a su amado recluta.
Una mujer con dos hijas solteras,
Una es mejorana, la otra es tomillo.
Yo elijo a la mejorana para mí,
La pongo en mi sombrero como ramillete.
Puedo decir, Dios mío, Dios mío,
Mi vida entera está envuelta en luto.
El cielo también está en duelo por mí,
Porque me convertí en soldado, mi amor.
Ay, Dios mío, así es como debe ser,
Hay que marchar desde Kalocsa.
Salgo de allí tan alegremente,
Nunca tuve un amor verdadero allí.
El csárdás de Garibaldi con su gorra pequeña,
Con una cinta tricolor ondeando en ella,
Con una cinta tricolor ondeando en ella,
Brilla el nombre de Lajos Kossuth.
En mil ochocientos sesenta y dos,
Garibaldi subió a una gran montaña,
Desde allí observó la hermosa Hungría,
Donde luchan los húsares húngaros.
Manzana roja, no ruedes, no ruedes,
Chica morena, no te entristezcas, no te entristezcas.
No me entristezco, no lo haré, no lo haré,
El próximo otoño seré una novia.
Junto al surco cayó mi paso,
El hijo (la hija) de la vecina es mi amor,
Cada uno frente a su propia puerta,
Le duele el corazón por la vida en pareja.