Hírhozó
Közönynek, bűnnek tengerén,
Haló fajta, lobbanó remény,
Menedéket nem kívánok, és
Nem hajt már a vér
Vele még nem elég az áldozat,
Szeme ég, feledék ma álmokat,
Tavaszra nyár jő, nyárra tél,
S ébred majd a vér
Gyilkos ősök beteg gyermeke,
Sárral élő korcsok éneke,
Hálátlan-hazátlan szavát,
Ha éneklik a fák,
Elhal minden, mi hív, igaz,
Burjánzik a dudva, nő a gaz,
Hazám lesz akkor is, ha fáj,
Ha nem jő többé nyár
Tűnő por, elmúlt kor, egy
Jobb világ nevelte ember,
Úgy élt, lám, mint a gyermek, aki
Gyávának lenni nem mer,
Úgy dobta oda életét,
Mint akinek minden mindegy már,
Értünk, kései maradékért
Vállalta, mi jő, mi vár.
Míg velem a csengő szó,
Jó anyámtól útravaló,
Míg értem a föld dalát,
Addig nem félem az éjszakát!
Nem árthat, nem üldözhet el,
Dalomra lesz, aki majd felel,
Míg velem a szóló szó,
Lesz majd mindig hírhozó!
Mensajero
En el mar de la indiferencia y el pecado,
Una especie moribunda, una esperanza ardiente,
No deseo refugio, y
La sangre ya no me impulsa
Con ella, el sacrificio aún no es suficiente,
Sus ojos arden, olvidando los sueños de hoy,
La primavera trae el verano, el verano el invierno,
Y la sangre despertará
El hijo enfermo de asesinos ancestros,
El canto de los mestizos que viven en el barro,
Su ingrato y errante lamento,
Cuando los árboles lo entonan,
Todo lo que es verdadero y llamativo se desvanece,
La maleza crece, la hierba se eleva,
Mi patria será incluso si duele,
Aunque el verano no vuelva más
Polvo efímero, era pasada, un
Mundo mejor crió al hombre,
Vivió como un niño que
No se atreve a ser cobarde,
Arrojó su vida
Como si ya nada importara,
Por nosotros, por los rezagados,
Asumió lo que vendrá, lo que espera
Mientras escucho la campana sonar,
El legado de mi buena madre,
Mientras entienda la canción de la tierra,
No temeré la noche!
No puede dañar, no puede expulsarme,
Habrá alguien que responda a mi canción,
Mientras escuche la palabra solitaria,
Siempre habrá un mensajero!