Szénrózsa
Pára fut be így
Vékony üveget
Tél sötétjén
Ahogy a falakban
Az emlék tenyészik
Durva ágyban
Apró bolygók
Szunnyadnak még
A szélrózsa útjain
Nagyra nõttök!
Tort ült itt a tolvaj tükör
Tálait bõség koronázta dússá
A létezés ünnepe
Szertehagyta megszáradt nyomait
Az ablakra törött fagy tapad
Az ajtón forr az esõ
A szék alatt víz kering
Benne a homok
És elvisznek keserû patakok
Visznek már a dombokon
Hallom, ahogy a napfény
Átvág az ijedt lombokon
Rabolni indul nyugatnak
Északról csillag vet árnyékot
Árva kunyhókra
És továbblüktet a világon
De engem visznek még keserû patakok
Fátylas rónákon
Felpattanó csírákban tágul a fény
És bár legyek fekete mézét
Zárta a rózsába a tûnõ reggel
Az este fel is tépi azt
Mindig
Most vén hidat látok fölöttem
És már süllyed velem a hold a magasba
Boldogságról dúdol sápadtan
És szegény királylányról
Keserû patakok rengetegében
Fûzfa hajol rá
Fodros csepptükör alatt
Tolvaj tükör alatt
„jöjj velem, bolyongó
Szíved lángját hamu nem oldja
Kövesd nyomaim
Az idõ egy másik ösvényén
Kastélyom halk szavadtól ébred"
„szépség a te trónod!"
„termeim nehéz ködében
Hálós fák, mint szobrok
A vágy száraz avarában
Ott leled
Elveszett kedvesed"
„istenek titkát rejti
Minden hangod"
„bár fehérhúsú anyagra
Láncot ver a forgás,
Azért hidd -
Ami egyszer megfogant
Örökkön élni fog az!"
Már vörös szél karol
Öreg lankán túl
Néma kastélyig
És érzem
Pára fut be így
Vékony üveget
Tél sötétjén
Ahogy az élõben fellobban
A halott szén.
Rosa de carbón
Párate y corre así
Vidrio delgado
En la oscuridad del invierno
Mientras en las paredes
El recuerdo crece
En una cama áspera
Pequeños planetas
Aún duermen
En los caminos de la rosa de los vientos
¡Crecen enormes!
Aquí se sentó el ladrón del espejo
Sus platos coronados de abundancia
La fiesta de la existencia
Dejó sus rastros secos
El hielo roto se adhiere a la ventana
La lluvia hierve en la puerta
Bajo la silla circula el agua
Con arena en su interior
Y llevan arroyos amargos
Ya llevan en las colinas
Escucho cómo la luz del sol
Corta entre las hojas asustadas
Se va a saquear hacia el oeste
Desde el norte una estrella proyecta sombra
Sobre cabañas solitarias
Y sigue girando por el mundo
Pero aún me llevan arroyos amargos
En llanuras veladas
La luz se expande en brotes emergentes
Y aunque sea la miel negra
La mañana efímera la encerró en la rosa
La noche la desgarra
Siempre
Ahora veo un viejo puente sobre mí
Y la luna ya se hunde conmigo en lo alto
Canta sobre la felicidad pálida
Y sobre la pobre princesa
En el mar de arroyos amargos
Un sauce se inclina
Bajo un espejo de gotas rizadas
Bajo un espejo de ladrón
"Ven conmigo, vagabundo
Tu corazón ardiente no se apaga con cenizas
Sigue mis pasos
Por otro camino del tiempo
Mi castillo despierta con tus suaves palabras"
"¡La belleza es tu trono!"
"En la densa niebla de mis salones
Árboles enredados como estatuas
En el lecho seco del deseo
Allí encontrarás
A tu amada perdida"
"Esconde el secreto de los dioses
Cada uno de tus sonidos"
"Aunque el giro encadene
A la materia de piel blanca,
Cree -
Lo que una vez fue concebido
¡Vivirá eternamente!"
Ya el viento rojo abraza
Más allá de la vieja ladera
Hasta el castillo silencioso
Y siento
Párate y corre así
Vidrio delgado
En la oscuridad del invierno
Mientras en la vida resurge
El carbón muerto.