Kormos dombon vasárnap
Kormos dombon vasárnap
Látod, füstös vászonban
vergõdik a domb dermedõ kutakkal
vasárnap van!
asszonyok járják
a sáros, barna vidéket most
pedig tudják
hogy virrasztanak a holtak
és dörömbölnek a holtak
a nehéz, rozsdás föld alatt
ha hull az esõ nagyon már
nekifeszülnek nyikorogva a halottak
De nem hallják
mert az asszonyok erõsek
szívükben hosszú leveleket õriznek
kósza fiúkat és halvány lánykákat
ne bántsd õket, ballagó homály!
Jaj, hol hát a könnyûség?
nyirkos árokban sötétlõ hajadban
aszalt alma
szalmapokróc
sárga bor
és sápadt tûz gyúlik a fekete szálakon
beledobálom odvas csontjaim
hideg vagyok
Így élünk mi hangtalan, soványan
reszketõn dúdolva az elsõ hó vak végtelenségét
eljön az és mi marad akkor
hollóhajú, halkszavú világom?
Domingo en la colina humeante
Domingo en la colina humeante
Ves, en lienzo humeante
se retuerce la colina con pozos helados
¡Es domingo!
Las mujeres recorren
la tierra fangosa y marrón ahora
pero saben
que velan por los muertos
y golpean los muertos
bajo la pesada y oxidada tierra
si la lluvia cae con fuerza
los muertos se tensan chirriando
Pero no escuchan
porque las mujeres son fuertes
guardan largas cartas en sus corazones
niños errantes y chicas pálidas
¡No los molestes, sombra que se desvanece!
¡Ay, dónde está la ligereza?
en zanjas húmedas en tu cabello oscuro
manzana seca
esterilla de paja
vino amarillo
y un fuego pálido arde en los mechones negros
lanzo mis huesos huecos
estoy frío
Así vivimos, silenciosos, flacos
murmurando temblorosos la infinitud ciega de la primera nieve
llega y ¿qué quedará entonces?
¿mi mundo de cabello de cuervo, de palabras suaves?