Gépember
Bedrótozva, műaggyal
Fémházban, tétlenül
Hibás kódolás, túl meleg jelek
Valami emberi, valahol belül
Remegés, felemészt a feledés,
Marad az akaratnak a teteme, mi
Statikus jeleket melegít fel,
Eleven szellemet a gépben
Szapora impulzushalmaz,
Maradék az eredeti vérből
Hitvány lenyomata a létnek,
Gyenge az a szív, ami él
Mű élet, mű álom
Érezned nem kell
Szánalmas áramkör
Miért voltál ember
Szintetikus, szegeccsel kivert
Bőröm alá drót vezet
Érzés- és tudatmentes
Beprogramozott életmenet
Feledem az emberi létet,
Kezemen emelem fel a gépet,
Magasabb szintre, ha lépek,
Nemesebb lesz majd ez a lét
Eleven istent játszok,
Feledem a valaha világot,
Tetemem is újjáéled,
Én leszek majd a tökéletes gép
Félelmed két szám csak
Hibázott a rendszer
Életed kódszám csak
Időtlen, de nem kell
Dühömből sarjad ezer kis élet
Lángnyelvű gyermekeim védenek engem
Halandó létem ahogy, úgy élem
Tűzfiaim-lányaim tartják meg bennem
El Hombre Máquina
Bedrógado, con la mente
En una casa de metal, inactivo
Códigos defectuosos, señales demasiado calientes
Algo humano, en algún lugar dentro
Temblor, consumido por el olvido
Quedan los restos de la voluntad, que
Calienta señales estáticas
Un espíritu vivo en la máquina
Ráfaga de impulsos
Residuos de la sangre original
Una pobre impresión de la existencia
Débil es el corazón que vive
Vida artificial, sueño artificial
No necesitas sentir
Un circuito patético
¿Por qué fuiste humano?
Sintético, clavado con remaches
Cables conducen bajo mi piel
Sin sensación ni conciencia
Un curso de vida programado
Olvido la existencia humana
Levanto la máquina en mis manos
Al dar un paso a un nivel más alto
Esta existencia será más noble
Juego a ser un dios vivo
Olvido el mundo que alguna vez existió
Mi cuerpo renace también
Seré la máquina perfecta
Tu miedo es solo un par de números
El sistema falló
Tu vida es solo un código
Eterno, pero no necesario
De mi ira brotan mil vidas pequeñas
Mis hijos de lengua de fuego me protegen
Vivo mi vida mortal de esa manera
Mis hijas del fuego me mantienen vivo