Hús
Ha ölni kell s élni még
Ha élni kell de ölni szép
S húst markolva, beletépve
Átérezve lényegét
Édesbe fordul a keser íze
Vagy holtában élve, éltében halva
A lüktető húsba belemarva
Szorongó erővel felemelve
Ájtatos imával magasba tartva
Nem kiált fennen: áldozz fel!
Vagy parányi pontként zokogva, sírva
Ordító hús, állni nem bírna
Vöröslő tömegként csúszik-mászik
Rikoltva válaszol minden kínra
S undorral néz a saját vérem
Vagy rács alatt szabadon, bilincsbe verve
Izzó tűzkövet a húsba verne
Összeroppantaná a szikla
Ha a gyenge testtel odaállni merne
De nem vagyunk más csak omlós hús
Még élni fél
A porhüvely s rettegésben él
Ha mossa falát
Saját szennye
Félni tanul
Carne
Hay que matar y seguir viviendo
Si hay que vivir pero matar es hermoso
Y agarrando carne, desgarrándola
Sintiendo su esencia
El sabor amargo se vuelve dulce
O viviendo en la muerte, muriendo en vida
Sumergido en la carne palpitante
Elevado con fuerza angustiosa
Sostenido en alto con una plegaria devota
No grita con orgullo: ¡sacrifícate!
O llorando como un diminuto punto
Carne gritona, incapaz de mantenerse en pie
Se desliza y se arrastra como una masa roja
Respondiendo con gritos a todo dolor
Y mirando con repugnancia mi propia sangre
O libre bajo rejas, encadenado
Una piedra ardiente se clavaría en la carne
La roca se rompería
Si se atreviera a enfrentarse con el débil cuerpo
Pero no somos más que carne tierna
Todavía teme vivir
La cáscara yace en el miedo
Si lava sus paredes
Su propia suciedad
Aprende a temer