Bolyongó
Szomorú a dallam, kihűlt a táj
Zavar a gondolat, fáj a fény, szemem
Sikít ha lát, szép üresség hív
Tiszta ég ölel, napsugár vakít
Kidob az árnyék, miért nem felel
Útra kész újra a bolyongó szív
Új nap kél, mindig új remény
Eteti a lelket, amíg él, szegény
Árva virág, csendes énekét
Sírja a szélbe, hátha rátalál
A keresett szó, édes kínhalál
Végzi be majd gyenge életét
Halvány szó, távolból hívott rég
Miért nem vár, elmúlt emlék, távol jár
Kóborló lélek már rég nem számít rá
De újra halkan mellé áll
Omlani látszik a büszke fal
Olvad a szó, talán értem is
Énrám vár az álmok túloldalán
Fény oson be és megérint
Életet ont gyenge vérembe
Indulok tovább bolyongó szívek után
Halvány szó…
Várom, várom az álomesőt
Hol van, hol van az út, az enyém
Miért nem, bölcsőm miért nem vár
Látom, nem látom az erot
Hol van, hol van, ami húz, ami tép
Miért nem, ölel keblére, ami jár
Errante
Szomorú a dallam, se enfrió el paisaje
Inquieta el pensamiento, duele la luz, mis ojos
Grita si ve, la hermosa vacuidad llama
El cielo limpio abraza, el resplandor ciega
La sombra se va, ¿por qué no responde?
Listo de nuevo para el corazón errante
Un nuevo día amanece, siempre nueva esperanza
Alimenta el alma, mientras vive, pobre
Flor huérfana, su canto silencioso
Llora en el viento, quizás encuentre
La palabra buscada, dulce agonía
Terminará su débil vida
Palabra tenue, llamó desde lejos hace tiempo
¿Por qué no espera, recuerdo pasado, lejos está?
El alma errante ya no cuenta
Pero de nuevo se acerca suavemente
La orgullosa pared parece derrumbarse
La palabra se derrite, tal vez para mí también
Me espera al otro lado de los sueños
La luz se cuela y toca
Vierte vida en mi débil sangre
Sigo adelante en busca de corazones errantes
Palabra tenue...
Espero, espero el sueño
Dónde está, dónde está el camino, el mío
¿Por qué no, sabio mío, por qué no esperas?
Veo, no veo el poder
Dónde está, dónde está, lo que atrae, lo que desgarra
¿Por qué no, abraza en su pecho, lo que camina