Nappali Mese
Ülve találta a reggel és ülve az este,
Amíg az az egy szó a lába előtt már látszani kezdett.
Szinte a járda kövére nyomta az orrát,
Annyira kellett, annyira fontos lett az az egy szó.
Épp az az egy, mit pont oda képzelt,
Éppen a lába elé, hisz az ott jó; látnia kell, hogy a járda hogy' olvad,
Pont ugyanúgy, ahogy lennie kell, mint álmaiban.
Olvad az aszfalt, rajta van egy szó, épp az az egy, pont épp az az egy, ami kellett.
Ahogy álmaiban, úgy jött meg az ember. úgy kerül orra elé az a kép, ami
Embere szatyrán szenvtelen arcú nőci a ringó pálma alatt egy
Távoli ország kis szigetének ostoba másán.
Úgyis az egy szó csak, ami számít, pont az a szó, minek
Rajza a járdán egybeesik most azzal a képpel
S ettől a nőci a szatyron elindul a járda felé, odahagyva a képet.
Lám, ki is ugrott, kész a varázslat.
Állnak a koszban, ketten a járdán: a szenvtelen arcú nő meg a mágus.
Elmegy a szatyros (észre se véve semmit az ügyből), messzire jár már.
Cuento de la Sala de Estar
Sentado encontró la mañana y sentado la noche,
Mientras esa única palabra frente a sus pies comenzaba a aparecer.
Casi aplastaba su nariz contra el pavimento,
Esa palabra se volvió tan necesaria, tan importante.
Justo esa palabra, justo ahí la imaginaba,
Justo frente a sus pies, porque ahí estaba bien; debía ver cómo el pavimento se derretía,
Exactamente como debía ser, como en sus sueños.
El asfalto se derrite, con una palabra escrita en él, justo esa única palabra, justo la que necesitaba.
Como en sus sueños, así llegó la persona. Así llega ante él la imagen,
Una mujer indiferente en la bolsa de un hombre bajo una palmera oscilante en una
Tonta imitación de una isla lejana.
Al final, solo importa una palabra, justo esa palabra, cuyo
Dibujo en la acera ahora coincide con esa imagen,
Y la mujer se aleja con la bolsa hacia la acera, dejando atrás la imagen.
Mira, saltó, el hechizo está listo.
En el polvo, dos personas en la acera: la mujer indiferente y el mago.
El hombre de la bolsa se va (sin darse cuenta de nada), ya está lejos.