Fájdalomkényszer
Nincsen jókedv nincs mosoly ellopta tőlem a tegnapot
Szemébe néztem a menny helyett egyszerre volt ő szerető anya és gyermek
Lelki prizmán tört lelki fény de látni akartam, hogy mi az egész
De nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni
Az elhagyottak vak életszerelmében hittem hiába látom tudott valamit
Egy könnycseppnyi szomorúság duzzad óceánná
Nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni
Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel
Egy önként vállalt kényszerpálya végén
Pokol tornáca a bölcsek földje oda kerüljenek mindörökre
Egy önként vállalt kényszerpálya végén.
Úgy szeretnék gyalázatos szavakat suttogni a fülébe
Majd lecsókolni a könnyeit az arcáról
Most a világ velem forog úgy szédülök megvakulok
Kire nem tudok többé fájdalom nélkül nézni
Fájdalomkényszer
No hay buen humor, no hay sonrisa, ayer me lo robó
Miré a sus ojos en lugar del cielo, era madre e hijo al mismo tiempo
La luz espiritual se rompió en un prisma espiritual, pero quería ver el panorama completo
Pero no debería haber notado que ya no puedo mirar sin dolor
En el amor ciego de los abandonados creí en vano, aunque sabía algo
Una lágrima de tristeza se convierte en un océano
No debería haber notado que ya no puedo mirar sin dolor
Los verdaderos poetas mueren de hambre con fuego y con sus versos
Al final de una senda de compulsión voluntaria
El infierno es el salón de los sabios, que vayan allí para siempre
Al final de una senda de compulsión voluntaria
Quisiera susurrarle palabras despreciables al oído
Y luego besar sus lágrimas de su rostro
Ahora el mundo gira a mi alrededor, me mareo y me ciego
Ya no puedo mirar a nadie sin dolor