Fájdalmak viharában
Fájdalmak viharában
Elég volt!
Elég volt!
Összevarrt füllel a hangokat
Kiégetett szemmel a képeket
Önmagam nélkül nincsen akarat
Szétfeszíti a vérzõ sebeket
Egy kínokkal teli önzõ vágy
Pokoli tûzzel égetett fel
Nincs itt semmi, ami engem vár
Szívem megtelt gyûlölettel
Hátam mögül, egy múltbeli jelen
Feltámadt a szemem elõtt
Arcom elé hajtom a kezem
Világom újra romba dõlt
Nem kell e világ összes szépe
Annyit ér, mint az árulás
Nem kell e világ összes képe
Nem ér többet mint a barátság
Hatalmas érzés, mi mindent eltakar
Könnyes szemmel, mégis elfelejt
Gyilkos kérdéssel a lelkembe mar
A fájdalom trónjára felemel
En la tormenta del dolor
En la tormenta del dolor
¡Suficiente fue!
¡Suficiente fue!
Cosí los sonidos con orejas cosidas
Quemé las imágenes con ojos abrasados
Sin mí mismo no hay voluntad
Desgarra las heridas sangrantes
Un deseo egoísta lleno de tormentos
Quemado con fuego infernal
No hay nada aquí que me espere
Mi corazón se llenó de odio
Detrás de mí, un pasado presente
Resucitó ante mis ojos
Pongo mis manos frente a mi rostro
Mi mundo se derrumba de nuevo
No necesito toda la belleza de este mundo
Vale tanto como la traición
No necesito todas las imágenes de este mundo
No valen más que la amistad
Un sentimiento abrumador que todo lo oculta
Con lágrimas en los ojos, aún así olvido
Una pregunta asesina se queda en mi alma
Elevada al trono del dolor