Elveszett Lelkek
Egy ködös nap volt október végén
Mikor a távolban feltûnt egy kék fény
Egy öreg várból hol emberek éltek
De elpusztították e menedéket
Névtelen emberek, kik úgy éltek
Boldogan, csendben semmitõl nem féltek
Nem láttak semmit, csúnyát vagy szépet
A semmibõl hozták rájuk a szörnyû véget
Álmok, vágyak, éles tárgyak
Szégyen, könnyek égett házak
Nem tettek semmit, de ez lett a sorsuk
Ez lett a vég számukra, a kocka fordult
Pedig õk igazán semmit se tettek
Az élet volt a bûnük, melyben elvesztek
Számos legenda kering most róluk
Melyekbõl ezeket mi mind megtudtuk
De a fény, mely a semmibõl elõtört
Újjáélesztettee ezt a mondakört
Hát... Ez lett a vég...
Elért a sors...
Lángol az ég...
Bár... Talán lesz még...
Egy új kezdet
És egy új vég...
Almas Perdidas
Era un día neblinoso a finales de octubre
Cuando en la distancia apareció una luz azul
De un viejo castillo donde solían vivir personas
Pero destruyeron este refugio
Personas sin nombre, que vivían así
Felices, sin miedo en silencio
No veían nada, ni feo ni bonito
De la nada les llegó un terrible final
Sueños, deseos, objetos afilados
Vergüenza, lágrimas, casas quemadas
No hicieron nada, pero este fue su destino
Este fue el final para ellos, la suerte cambió
Aunque realmente no hicieron nada
La vida fue su pecado, en la que se perdieron
Ahora circulan muchas leyendas sobre ellos
De las cuales hemos descubierto todo esto
Pero la luz que surgió de la nada
Revivió esta colección de leyendas
Bueno... Este fue el final...
Alcanzó el destino...
El cielo arde...
Aunque... Quizás habrá...
Un nuevo comienzo
Y un nuevo final...