Hangok
Kezembe fogtam a tollam, és bemártottam a szomorúság fátyla mögé,
ahol árnyékként élek bezárva magamba. Sírni szeretnék mint ahogy az éj sír
mikor betakarja hideg szívével a fájdalom, hogy emlékeztesse.
De nincsenek könnyeim, felemésztette õket az idõ,
a maga cinikus mosolyával ahogy karmait belevájja a lét szívébe.
Egy kert ahol vagyok és vagy és mégse. Egy kert melyet körbekerített
a végzet, az öröm és a kín összefonódott karjaival, ahogy végtelen
vénájuk a semmibe nyúlik az elmúlást szállítva. Almafa vagyok
öreg és beteg, de ezt csak én tudom, és csak én érzem és csak én látom.
Törzsem ráncos, ágaim átfonnak, hogy óvjanak. Érezlek.
Érzem ahogy lélegzel, érzem ahogy sírsz, érzem ahogy nevetsz,
érzem ahogy gyûlölsz, érzem ahogy fázol, érzem ahogy szeretsz és
érzem ahogy a szívembe szúrsz. Rózsa vagy, sok rózsa. Élénkvörös
színben pompázol. Esténként megcsillan selymes szirmaidon
az alkony könnye, hogy szépséged ápolja még el nem jön
a vég. A kert lassan homályba borul, és egyre távolabbinak
tûnik, és én újra árnyék leszek.
Susurros
Tomé mi pluma en mi mano y la sumergí detrás del velo de la tristeza,
donde vivo como una sombra encerrada en mí mismo. Quiero llorar como lo hace la noche
cuando cubre con su frío corazón el dolor, para recordar.
Pero no tengo lágrimas, el tiempo las consumió,
con su sonrisa cínica mientras clava sus garras en el corazón del ser.
Un jardín donde estoy y eres y no eres. Un jardín que ha sido cercado
por el destino, los brazos entrelazados de la alegría y el dolor, mientras su infinita
vena se extiende hacia la nada llevando consigo la muerte. Soy un manzano
viejo y enfermo, pero solo yo lo sé, solo yo lo siento y solo yo lo veo.
Mi tronco arrugado, mis ramas se entrelazan para protegerme. Te siento.
Siento cómo respiras, siento cómo lloras, siento cómo ríes,
siento cómo me odias, siento cómo tienes frío, siento cómo me amas y
siento cómo clavas en mi corazón. Eres una rosa, muchas rosas. Resplandeces
en un rojo intenso. Por las noches brillan en tus suaves pétalos
las lágrimas del crepúsculo, para que tu belleza sea cuidada hasta que
llegue el final. El jardín se sumerge lentamente en la penumbra, y parece
más lejano, y yo vuelvo a ser una sombra.