Átoklátomás
Mily sápadt, szürke, borús ég
Ily halott nem volt réges rég
S mily titokzatos, sûrû köd
Szörnyként kúszik a fák közt
Mily sötét, komor, csupasz fák
A köd titkait hallgatják
S az éj fagyos leple alatt
Varázsolják az álmokat
Fekszik a földön sok levél
Kikben a fák tudata él
S a köd fekete titkait
A föld mélyébe leviszik
A föld táplálja testemet
És köd járja át lelkemet
A teli hold homályos fénye
Az álmaim sötét ösvénye
Hol szövõdnek az álmaim
Ha felnyílnak a szemeim
A ködnek sápadt fonalából
S az ég bús szelének hangjából
S az erdõ sötét mélységébõl
S az ereimbe fagyott vérbõl
Niebla oscura
Qué cielo gris, nublado y triste
No había muerto hace mucho tiempo
Y qué misteriosa y densa niebla
Se arrastra como un monstruo entre los árboles
Qué oscuros, sombríos, desnudos árboles
Escuchan los secretos de la niebla
Y bajo el velo helado de la noche
Tejen los sueños
En el suelo yacen muchas hojas
Donde vive la conciencia de los árboles
Y los oscuros secretos de la niebla
Son llevados al fondo de la tierra
La tierra nutre mi cuerpo
Y la niebla atraviesa mi alma
La tenue luz de la luna llena
Es el oscuro sendero de mis sueños
Donde se tejen mis sueños
Cuando abro los ojos
De los pálidos hilos de la niebla
Y del triste sonido del viento
Y de la oscura profundidad del bosque
Y de la sangre congelada en mis venas