Hízó

Csak nézd el, majd ha mostantól mindig belekeverem az ént.
Igen, a féltő gond áradt bent szét,
ahogy a váltóláz folyama folyt itt rég.
Anno minden éppenhogy másként állt,
s most más szögben furakodik ide fény.
Márts még kint a szárazon, tűzvész lenne
ha parlagon hagynál, hogy elférj.
Itt nincs hová térdelj. Csak bújj szépen alám.
Vagy a széllel idehordás, vagy a szembeszapuló
kicsi mirha-szerű jóság tehet arról,
hogy a fény nem kap már szerepet szemeim
elfüggönyözött vér- és színpadán.
Vagy a fényed vált élessé, vagy a köszönet hálává,
de hogyan is lenne szabad a választás
mikor én is mindig mindenbe belekeverem az ént?
És a beletört gyermekáldás soha-szerűen tántorított
a falakon állók tériszonyától el.