MADáRIJESZTö

Úgy volt, hogy elöször elzavartam öket,
védtem én a madarak hadától a földet.
Elrepült végül a legutolsó madár,
a város jött, a vetemény helyén iroda áll.

Semmirekellö madárijesztö, tartok töle, hogy az vagyok,
lehetöségeim ezen a helyen, úgy veszem észre, hogy nem nagyok.

Süvölt a szél, ez valamire inspirál,
jó, hogy emlékszem még, hogy hogyan is csinálta a sok madár.
Meglengetem hát szárnyaim szalmatollazatát,
madár vagyok, és repülök egyenesen odaát.

Semmirekellö madárijesztö, szállok az égen a madarak után.
Kalap a fejem és bot a derekam, kabát a szárnyam, szél a paripám.

Semmirekellö madárijesztö, igazi madárrá alakulok át,
elvegyülök majd a többi madár közt, s eltitkolom a múlt sarát.

Semmirekellö madárijesztö, igazi madárrá alakulok át,
elvegyülök a többi madár közt, s eltitkolom a múlt sarát.

Madár barátaim madárijesztöröl mesélnek rémtörténetet,
én övelük együtt rémüldözöm és sopánkodok, hogy ez hogy lehet.