Lélekkép

Minden késztetésem elfelejtem,
Létem súlyát magamon érzem.
S nyitott szemem mást hiába lát,
Tudom, hogy sokat kell áldoznom még rád.
Vergõdik bennem szüntelen,
Megtévedt gyermeki lélek.
Elmémmel sújtva büntetem,
Minden tervem rendszertelen.
Létem végsõ fokára hágva,
Hangot képzek zörejt kiáltva.
Dekadens erõktõl hullva el,
Fájdalmam magammal rántva.
Testemben nevelt hideg érzelmek,
Remélem, ez a gyûlölet soha nem nyer majd értelmet!
Megvetek mindent, ami majd legbelülrõl hajt engem,
Tartsatok zár alatt, hogy ne kelljen meg tennem!
Lelkemben karcolt ezer adat darab maradtál…
Túl sokáig tartott, amíg újra összeálltál…
Ezer és ezer egy jellem vagy…
Túl régóta a részem vagy…
Már nem kell nekem, hogy velem maradj…