Tavaszi mohikán

Égi jelnek földi mása.
A Nappal vagyok egy,
Sólymok, farkasok unokája,
Ember-állat, furcsa elegy,
Napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
Szenvedély-útvesztõ nyílik lábam nyomán.

És a hangok, a hangok, szavak és csendek
Üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
És neked akarok énekelni,
Én így vagyok szabad
Az ölelés is áttüzesedhet
Vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!

Átvirrasztott évezredek,
És hatalmas csönd után
Én mindig eljövök, hogy újra láss,
Én, a titkos örömök kincstárnoka,
Én, a tavaszi mohikán,
Én mindig eljövök, hogy újra láss.

Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylõ tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bûnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel...