Napisten Hava

El Verano de los Dioses

Napisten Hava

Nunca brilló el sol, ni la luna, ni las estrellas,Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok,
La tierra estaba fría, y desolada, un páramo vacío,Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság,
Nada perturbó el refugio de la noche,Vad sem verte fel az éjnek menedékét
Nadie ni nada perturbó al padre diosNem bolygatta meg senki-semmi az isten atyát
Entristecido en su palacio celestial,Elbúsult fenti égi csarnok-palotában,
El señor de todas las cosas, el antiguo dios,Szólni vágyott mindenek ura, ős-öregisten,
De sus lágrimas creó estrellas en el cielo nocturno,Könnyéből szórt éji égre csillagokat,
De su sonrisa surgió el sol cálido y la luz en el frío cieloMosolyából nap lett meleg, és fény a hideg égen

Desde el borde del cielo cayó un pedazo,Égbolt széléből letört lám, egy darabot
Con él creó a su hijo que habla con palabras,Vele formázta meg a szóval szóló gyermekét,
Lo alimentó con peces en el agua, con animales del bosque,Vízben hallal, erdei vaddal táplálta,
Y finalmente le dio la luz de las estrellas, el calor del fuegoS neki adta végül csillagok fénye, tűz melegét
Una canción se escuchó, la música de las flores al viento,Dal szólalt meg, szél-virágok muzsikája,
Llegó el verano, dulce, con su boda de palabras que llegan hasta el cielo.Nyár jött, édes, egekig érő szava-násza.
Así se convirtió en dueño de la llanura desolada,Így lett gazdája pusztának-rónának,
Un rincón dorado, en la hermosa aurora de este mundoAranyos szegletnek, e világ szép hajnalának

Allí se sienta en su trono celestial brillante,Ott ül, fényes égi trónján
El padre sol a su izquierda, la madre luna a su derecha,Nap atyánk balján, hold anyánk jobbján
Su risa se lleva el viento, llora con nosotros cuando las lágrimas caen,Nevetése széllel indul, velünk sír, ha könnyünk csordul,
Bendícenos con las palabras de antaño...Áldj meg a régiek szaván..