Mozdulj!

Meg ne kérdezd, hogy hogy vagyok,
Tudod, hogy fogalmam sincsen,
És, hogyha lenne, az sem segítene
Sokat azt hiszem.
Ötven tonnás vasbeton kockák három centivel,
A jobb fejem mellet vígan repülnek el jó messzire,
Jó messze el.

Ott állt a lány, és úgy nézett rám,
Mint aki tudja, hogy tudom,
Hogy mire gondol ő
És én is ugyanazt gondolom.
Orvostanhallgató volt, az biztos,
Tágabb értelemben véve.
Ezt a jó tanácsot adta az életemre nézve:

Mozdulj, mozdulj, mint, ha lennél ember,
Mondtam, hogy az van, csak itt bent a fejemben.
Mozdulj, mozdulj, mint, ha élnél ember,
Mondtam, hogy az van, csak itt bent a fejemben.

Nem lesz ez egy szimpla meccs,
Ezt éreztem már akkor,
Úgyhogy gyorsan megittam
Még hetet ugyanabból.
És bólogattam,
És megválogattam a szavaim, akár egy úr.
Az ágyában arra ébredtem,
Hogy a fülembe liheg vadul.

Mozdulj, mozdulj, mint, ha lennél ember.
Nyögtem, hogy kössz nem, csak itt bent a fejemben.
Mozdulj, mozdulj, mint, ha élnél ember,
Mondtam, hogy az van, csak itt bent a fejemben.

Elmondott ott mindennek,
Ezt nem idézném talán,
Később bocsánatot kért,
Hogy nem gondolta halál
Komolyan csak nekem olyan furcsa ez az egész,
Talán jobb is, hogyha most hazamész.

Mér’ vagy olyan ideges kislány?
Csak nem valami elveszett?
Hangosabban! nem hallom tisztán.
Komolyabban kéne venni már az életet!

Mozdulj, mozdulj, mint, ha lennél ember.
Nyögtem, hogy kössz nem, csak itt bent a fejemben.
Mozdulj, mozdulj, mint, ha élnél ember,
Mondtam, hogy az van csak itt bent a fejemben.

Á á á á á á á áoá,
Á á á á á á áo.

Á á á á á á á áoá,
Á á á á á á áo.