Sírok között

Entre tumbas

Sírok között

La dolor, que me aprisiona... lentamente me consume...A fájdalom, mely fogva tart... lassan felemészt...
Y las estrellas con sus ojos ennegrecidos observan mi existencia escondida detrás de las nubes.S a csillagok megfeketedett szemeikkel nézik létem megbújva a felhõk mögött.
Al ver las tumbas, mis ojos llenos de sufrimiento derraman lágrimas...A sírokat látva szenvedéssel megtelt szemeim könnyeket hullatnak...
Las lágrimas del deseo. El hogar de almas llenas de tristeza... ocultas profundamente en mí.A vágy könnyeit. Bánattal telt lelkek otthona... elrejtve mélyen bennem.
El paisaje es indescriptiblemente hermoso... que ya no recuerda, pero siente.Leírhatatlanul szép a táj... mely már nem emlékszik, de érez.
Los viejos brazos de los árboles protegen de las falsas ilusiones de la luz...A fák vén karjai óvják a fény hamis illúzióitól...
Y mecen a sus hijos grises por tiempos eternos...S ringatják szürke gyermekeiket idõtlen idõkig...
Esperando el hermoso regalo del vacío.Várva az üresség gyönyörû ajándékára.
La niebla también muestra respeto en un mundo atravesado por los vientos...A köd is tiszteletét teszi a szelek által átjárt világban…
Su suave y frío toque envuelve mi alma llorosa, como los labios temblorosos de una madreSelymes hideg érintése átfonja síró lelkem, mint egy anya remegõ ajkai
Que, como despedida, pronuncia palabras cálidas a su semilla moribunda.Melyek búcsúzóul meleg szavakat ejtenek haldokló magjához.
Con esperanza me inclino junto a un árbol... para que sus brazos me toquen algún día tambiénBizakodva görnyedek egy fa tövében… hogy karjai egyszer engem is megérintenek
Y me mezan como a sus hijos grises... y protejan.S szürke gyermekekén ringatnak… s óvnak.
Hasta que el vacío entregue su hermoso regalo.Míg az üresség át nem adja gyönyörû ajándékát.