Ezer Sebből Vérzem

Félelemmel telve a jövõ, amelybe nézek
Elhagyott a hitem most, hogy erõt ad az élet
A sötét körül ölel, és lehúz, mint az örvény
Érzem, már zuhanok a mélybe, visz magával lefelé

Refrén:
Sivár, hosszú az út, a végtelen mocsarán át
Fekete rózsák nyílnak, s ontják a halál illatát

Nem érzek már fájdalmat sem, testem kõvé dermedt
A lelkem csillagporként ragyogja be, az éteri eget
Fejem fölött látom a hollók raját, keringenek
S felbõszült vadként törnek rám, hogy elvigyenek

Refrén:
Sivár, hosszú az út, a végtelen mocsarán át
Fekete rózsák nyílnak, s ontják a halál illatát
Az éj leple alatt, ezer sebbõl vérzem
Fekete rózsák nyílnak, s ontják a halál illatát